Skip to main content

Itt a tavasz! Itt a metszés ideje! Mert metszeni kell!

A metszés „nagy” történés egy növény „életében”. Fontos és szükséges beavatkozás, ám ahány növény, annyi metszési időpont. Például a csonthéjasok (mandula, kajszi, őszibarack, szilva, cseresznye, meggy, mandula) metszését már március közepén elkezdhetjük, minél közelebb a virágzáshoz, de az almatermésűek (birs, körte, alma) metszését télen kell elvégezni, amikor a hőmérséklet 0°C felett van, legközelebb pedig nyáron végezzünk zöldmetszést.

A tavaszi metszésnek egészségügyi okai is lehetnek. Télen például összetörte a hó, az ónos eső, vagy beteg, látszik rajta, hogy sérült. Ha még nem fertőződött be, és csak egy hasadás van rajta, akkor azért metsszük meg, hogy egy egészséges, szép felület keletkezzen rajta, amit aztán le tudunk kezelni sebkezelő anyaggal, hogy azon már ne jusson be a gomba és a baktérium.

Indokolt a tavaszi metszés akkor is, ha hajtáson virágzó növényünk van, ami annyit takar, hogy az azévi hajtásain majd nyár vége felé fogja hozni a virágokat. Ilyen például a kerti mályva és a mirtusz. Minél erősebben visszavágom, annál több, erőteljesebb hajtást fog hozni, és annál több virágunk is lesz. Ellenben, ha nem metsszük meg, rövidet, zömöket hajt, és egyre kevesebb virágot hoz.

Metszés 5 + 1

Lépésről – lépésre

1. Mindig éles, jól működő eszközzel dolgozzunk, ami nem tép és nem roncsolja a szöveteket!

2. Először a fattyúvesszőket (vízhajtásokat) metsszük le!

3. Metsszük le a gyümölcsmúmiákat, és a beteg, elszáradt részeket!

4. Metsszük vissza a vesszőket!

5. Ritkítsuk meg a fa legértékesebb termőrészét, a termőbogokat!

6. Fertőtlenítsünk! – A fertőzésekre érzékeny növényekénél – például kajszi, szilva, cseresznye, meggy -, ahol bármilyen vírusos, gombás, fertőzést egyik fáról a másikra át lehet vinni, különösen fontos, hogy az eszközöket fánként alkoholos oldatban fertőtlenítsük.

Egyszóval sok a teendő a kertben a tavasz érkezésével.

AVAGY 😊

Bízza szakemberre. Készséggel segítünk!

Kövessetek Bennünket Facebookon is! Kövessenek Bennünket Facebookon is!

 

Vegye fel velünk a kapcsolatot
Közvetlen hívható telefonszám:

+36 20 274 2228

Közvetlen e-mail elérhetőség:

mezeielemer51@gmail.com

Leave a Reply